TÚRANAPLÓ - 2.hét

8. nap - 2015.08.16., vasárnap
Eger - Felsőzsolca

Elindulás után rögtön megállásra kényszerített bennünket utunk során az első eső. Egy benzinkúton vártuk meg, hogy elálljon, majd folytattuk utunkat. Egerből kiérve találkoztunk Andó Ágnessel.
Andó Ágnes

Olyan volt ő a fiúknak, mint a nyuszi az agaraknak: erős tempót diktált a Bükkön keresztül.

Dél körül Lillafüreden ért utol rendesen az eső.

 
Lillafüred, vízesés
A Diósgyőri várat csak kívülről csodáltuk meg.

Délután elfoglaltuk a szálláshelyet a felsőzsolcai önkormányzat felajánlásának köszönhetően a Rendezvények házában.

Kissé három után (amit fel is rótt a polgármester úr :) ) már a Pokolban jártunk - rájöttünk, hogy a "menj a pokolba" nem is olyan rossz kívánság, mint amilyennek tűnik :)
Megy a "csürhe" a Pokolba
 

Megjártuk a Poklot

Ágnes a városnézésen és a sörözésen is egész estig velünk tartott.

9. nap - 2015.08.17., hétfő
Felsőzsolca - Királyhelmec

Kis vita kerekedett az útválasztásból - néhányan nem értették, miért kell a főút helyett mellékutakon járni. Másnap megértették :)

Megtapasztalhattuk, merre van Onga, Újharangod, Prügy, Taktakenéz, Tarcal, Olaszliszka, stb. Átéreztük milyen is "turistának" lenni.

Sárospatakon néhányan a várnézést ebédre cserélték...

Sárospatak és Sátoraljaújhely között kitűnő kerékpárút vezetett bennünket. "Aki mindig a sátor tetején lakott, annak a sátor alja új hely".

Szlovákiába értünk.

Borsiban, II. Rákóczi Ferenc születési helyén összevártuk egymást, megnéytük a fejedelem kastélyát. Innen három fős helmeci csapat vezetett bennünket a FŐÚTON. A kocsi a tervezett útvonalon haladt - amiből szép kis félreértés támadt. Telefonon nem tudtuk őket elérni, nekik meg fogalmuk sem volt, hol is vagyunk :)
Polgásrmester úrnak és a helyi rendőrfőnöknek köszönhetően az elveszettnek hitt kocsi is megkerült, de addig még sok-sok nyugtatót be kellett venni - aminek meg is lett a hatása.


10. nap - 2015.08.18., kedd
Királyhelmec, pihenőnap

Pihenőnap lévén, meglátogattuk a városházát, majd elmentünk közösen pizzázni. 

Este a polgármester jóvoltának köszönhetően kipróbálhattuk a sztrapacskát.

Lefekvés előtt kiürítettük az üvegeket - kellett a hely víznek (amiből fentről is kaptunk másnap rendesen).

11. nap - 2015.08.19., szerda
Királyhelmec - Felsőzsolca 

......

12. nap - 2015.08.20., csütörtök
Felsőzsolca - Szolnok

......

13. nap - 2015.08.21., péntek
Szolnok - Csongrád - Ópusztaszer - Magyarkanizsa

......

14. nap - 2015.08.22., szombat
Magyarkanizsa, hivatalos megérkezés

......

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése